Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tyukodi László - népi faszobrász

2013.05.06

 5300 Karcag

Kép

A kunság fővárosában, Karcagon születtem 1950-ben. Sokat beszélhetnénk róla hogyan érintett meg a népművészet, de konkrétan 1971-1973 katona koromban indult, véletlenül.  Ugyanis nem papírra, hanem egy darab fára rajzoltam rá Petőfi kontúrját, így késztetést éreztem arra, hogy meg kell ezt faragni...  Úgy is lett, sikerült és jött a többi fafaragás, kisplasztikák, kiállítások. Nekem ez nagyon nagy öröm volt. 1973-ban leszerelés után a Karcagi Amatőr kör tagja lettem. Nagyon sok kiállításon vettem részt azzal a nagyszerű csapattal , de sajnos a 80-as években feloszlott.

Én a felszolgálói munkám mellet, azért faragtam amennyit az időm engedett.
1991 nagy fordulót hozott a népi faszobrászoknak. Hajdúszoboszlón megrendezték az első Nemzetközi szoborfaragó tábort, melyre engem is meghívtak.
Azóta is járom az országot. Minden évben hívnak valahova. Voltam: Berekfürdőn, Nádudvar, Debrecen, Nyíregyháza, Kunszentmárton, Letenye, Tóthszentmártoni- telepeken.
Bemutatót tartok neves rendezvényeken.
Szobraim eljutottak az ország számos városaiba és külföldre is.

Munkáim a kunsági táj egyszerű paraszti világ jellegzetes embereit mutatják be.

Díjak:
        Megyei Nívódíj, Nyíregyháza, 1996
                Országos Külön díj, 2000
                Megyei különdíj, 2003
                Mester Remek díj, 2006
Kiállítások: Budapest: - Kongresszusi Központ, Vigadó galéria, Stefánia Palota,
-          Gellért Szálló, Népművészeti Intézet
Törökbálint, Dunaföldvár, Mezőkövesd, Kecskemét, Szolnok, Martfű, Túrkeve, Karcag.
Köztéri alkotások: Nyíregyháza, Hajdúszoboszló, Kunszentmárton, Karcag, Berekfürdő

 

 

 

A mappában található képek előnézete Tyukodi László És Tyukodi Lászlóné

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.