Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nagyné Török Zsóka- fazekas

2013.05.06

5350 Tiszafüred

 Kép
  Jászfényszarun születtem. Kézügyességemre tanáraim hamar felfigyeltek. A gimnázium évei alatt döntöttem el, hogy fazekas leszek, ezért Karcagra szegődtem fazekas tanulónak. Mesterem az egykori Kántor-tanítvány, Sz Nagy István volt. Ebben az időben Karcag a fazekas népművészet fellegvárának számított. A szakmunkásvizsga után Tiszafüredre kerültem, ahol szakmai-művészi fejlődésemet egy másik Kántor-tanítvány, Szűcs Imre irányította. Az ő műhelyében öt évet töltöttem segédként, majd ezt követően néhány évre a családalapítás , az anyai hivatás teendői kerültek előtérbe. A fazekassággal ezekben az években is kapcsolatban maradtam, kerámia szakköröket és fazekas táborokat vezettem.

  Egyéni stílus, formavilág és díszítmény kialakítására törekszem. Edényeim főleg tiszafüredi hagyományokat őriznek, amelyek hiteles forrásait a múzeumokban fellelhető gazdag anyag tanulmányozása után saját ízlésre formálom. 

 Tiszafüred a Közép-Tiszavidék egyik legjelentősebb, több évszázados múltra visszatekintő fazekasközpontja. Országos hírnevét a 19. században virág- és madárdíszes edényeivel alapozta meg.
  Mestereim örökségét igyekszem a mai kor igényei szerint továbbvinni, olyan dísz-és használati kerámiákat alkotni, melyeket mindenki szívesen visz otthonába.
  Legkedvesebb alkotásaim is a helyi tradicionális cserepek; a huszárt megjelenítő borosedény a miskakancsó, a pálinkásbutella és a fehér, vörös, zöld és fekete színűre festett tányérok és tálak.
Műhelyemben a füredi edények mellett más fazekasközpontok áttört és karcolt díszítésű kerámiái is megtalálhatók. Ét-és italkészleteim egyéni stílusom tükörképei. Újdonságként sütő-főző edényeket készítek, melyek jól használhatók a konyhában, tálaláskor pedig az étkezőasztal díszei. Ezen tárgyakon kívül megrendelésre is készítek fazekastermékeket.

1998-ban nyitottam saját műhelyem, amelyben végre az önálló alkotómunka lehetőségét is megteremtettem.  Az érdeklődőknek szívesen bemutatom a szakma fortélyait, a bátrabbak pedig próbára is tehetik tehetségüket.

Családi és csoportos foglalkozásra is van lehetőség, előzetes egyeztetéssel.

Tagja vagyok a Jász-Nagykun Szolnok Megyei Népművészeti Egyesületnek, és a Nagykunsági Népművészek Egyesületének..

Kitüntetések, címek:  Népi Iparművész, 2001
Díjak:
                VII. Alföldi Fazekas Triennálé, Mezőtúr, II. díj, 1997
                IX. Alföldi Fazekas Triennálé, Karcag, II. díj, 2003
Kiállítások:
                Budapest, Tiszafüred, Debrecen, Kecel
                Lengyelország, Nayslown
 
 

A mappában található képek előnézete Nagyné Török Zsóka

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.