Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Illyés Ferencné - hímző

2013.05.06

5300 Karcag

Kép

   A kézimunka szeretettét édesanyámtól örököltem. Iskolás koromtól hímzek. Az 1960-as évek elején bedolgoztam a Nagykunsági Háziipari Szövetkezetbe. A Kunhímzés öltéstechnikáját a Népművészet kiváló ismerőjétől és művelőjétől Csíkos Sándorné Ilonka nénitől sajátítottam el.  A hímzés egész életemet végig kísérte. Sokféle hímzést ismerek, sok kézimunkát készítettem a magam és barátaim részére.
  Nyugdíjas éveimben az igazi kikapcsolódást a hímzés jelenti számomra. Egyesületünk megalakulását követően leginkább a kunhímzéssel foglalkozom.
Az ősi kun nép szép színes motívumait megőrizni – a feledés homályából visszahozni a jelenbe, átadni a jövő nemzedékének, ez a célom. Ennek érdekében munkálkodom és veszek részt kiállításokon, bemutatókon.
2002-ben mutattam be először munkáimat az érdeklődőknek a Déryné Művelődési Házban, kiállításon.
Rendszeresen veszek részt különböző rendezvényeken mesterség bemutatóval.
Célom: egy ősi nép több évszázados hagyományainak ápolása, hímzés világának megőrzése, átadása a ma élőknek ezeknek alárendelve ajánlom munkámat becses figyelmünkbe.
Tagja vagyok a Jász-Nagykun Szolnok Megyei Népművészeti Egyesületnek.

 A Nagykunsági Népművészek Egyesületének alapító tagja vagyok.

Kitüntetések, címek
Díjak
Kiállítások: Karcag, Berekfürdő, Túrkeve, Budapest, Tiszafüred.
Stilus:
Munkáim:
 

A mappában található képek előnézete Illyés Ferencné

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.