Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fejesné Koppány Gabriella - csipkeverő

2013.05.06

5300 Karcag

Kép 

   1949-ben születtem Karcagon. Tanult szakmám rtg. asszisztens, jelenleg már nyugdíjas vagyok.  Gyermekkoromban szüleim tudatosan a művészetek iránti érzékenységre neveltek. Zongorázni tanultunk testvéremmel, sokat olvastunk, otthonunk időnként „ házi hangversenyek” verses ,dalos estek színterévé változott. Lakásunkat vertcsipkék, gobelinek, saját készítésű gyapjú szőttesek, édesapám festményei díszítették, értékes könyvek, porcelánok társaságában. Nagyon szerettem azok légkörét, belém ívódtak.     
   1994-ben a sors váratlanul megváltoztatta az életemet. Lebénult a jobb oldalam. Rehabilitációmat magam választottam, kezembe vettem a csipkeverő orsókat.
Hálásan gondolok kedves tanító mesteremre, Kovács Marika nénire, aki nagy türelemmel vezetett be a csipkeverés tudományába.
   Első igazi munkám egy 210x110cm-es, 13 részes asztalterítő. 1998-ra készült el, melyet fogadalomból a karcagi református egyháznak adományoztam.
   Ezután több helyi kiállításon vettem részt.
Egy kiállítás megtekintése kapcsán Budapesten , találkoztam az Országos csipkeverők Egyesületének egyik vezetőjével, aki meghívott a foglalkozásukra. Bíztattak, bátorítottak, engedjem szabadon a fantáziámat, nyissak új utat, a hagyományos technikákkal, de más formákkal, más anyagokkal is próbálkozzam.
Így kezdtem faliképekkel is foglalkozni. Izgalmas munka volt a rézdróttal, damillal, színes fonalakkal, gyapjúval dolgozni.

   2003-ban a Rákóczi évfordulóra elkészítettem a fejedelem szabadságharcos címerét, amelyet, Martfűn a szakmai zsűri beválasztott a J-Nk-Szolnok megyei amatőr alkotók Képző és Iparművészeti tárlatára, amelynek pro libertate címet választottam.              

    2004 májusában hagyományos vertcsipkéimmel mutatkoztam be Karcagon a zsűri előtt. Nem remélt siker ért, 4-ből 4-et elfogadta, egyet A kategóriásként minősítettek, a többi B lett.  Ugyanakkor újabb megtiszteltetés ért,  felvételt nyertem a Nagykunsági Népművészek Egyesületébe.  Nagyon Büszke vagyok rá és igyekszem rászolgálni bizalmukra.

Kitüntetések, címek
Díjak
Kiállítások: Karcag, Budapest, Martfű, Tiszafüred
Stilus:
Munkáim: terítő, gallér, faliképek, stb.
 

 

 

A mappában található képek előnézete Fejesné Koppány Gabriella

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

dajkanezsm@freemail.hu

(Dajkáné Mária, 2012.02.03 21:17)

Megnéztem a feltett munkáidat, gratulálok.
Nyugdijazásom óta próbálkozom én is a csipkével. (én is rtg.asszisztens voltam, hivatásomban is szerettem az aprólékos, sok türelmet igénylő feladatokat) Megnéztem Brüsszelbe, Brugges-be és Chantilly-ben hogyan csipkéznek. Csodálatos munkák.
További jó munkát